Kimentünk a rétre labdázni. Egyszer csak megérkezett a falu szélén lakó házból a foxi és a vizsla. Három fiúcska. Ment a labdázás egy darabig, majd az ifjú titán vizsla úgy érezte, hevesen udvarolnia kell Olivérnek. Olivér egyszer-kétszer lemorogta, de ez nem volt elég a fiúcskának, csak udvarolt tovább hevesen. Ekkor Olivér neki esett szegény vizslának, és a maga módján helyben hagyta. Menekült ám a vizsla.... Ám de a gazdája hívta, és ahhoz mellettünk kellett volna elmennie. Olivér állt az út közepén, és figyelte a vizsla mozgását, s szegény pára, azt gondolta, jobb ha nem kísérti a szerencséjét. Szegény nem tudta, hogy menjen el mellettünk :-) Végül elkaptam Olivért, és megérkezett a gazda, aki megfogta és elvitte a daliás barna vizsla fiút mellettünk. :-)   

Sétálunk, sétálunk, egy kis dombon lecsücsülünk, és hopp egy fekete macska kinyúl a kocsi alól, megpróbálva egy nagyot lekeverni Olivérnek :-)

Ezen a vidéken ezek a tyúkok kint mászkáltak a falu fő utcájában. Gondtalanul, háborítatlanul. Míg Olivér meg nem érkezett. Ezek a tyúkok hozzá voltak szokva a kutyákhoz, macskákhoz, csak a pesti hülye ebekhez nem. Olivér meglátta őket, és utánuk eredt, és kinézte magának az egyiket. A tyúkok, mivel nem gondolták komolyan a támadást, nem mozdultak. Egy darabig. De mikor Olivér lihegését a nyakukon érezték, uccu, futásnak eredtek. Az egyiknek, nem sikerült bemenekülnie az udvarba, Olivér beüldözte a vizes árokba. Szerencsétlen tyúk, ott próbált csapkodni a szárnyával, szembefordult Olivérrel. De addigra eme eb pofája már tele volt pöttyös tollakkal. Konkrétan azért engedte el a tyúkot, mert nem fért el több toll már a pofájában. Én csak azt láttam, hogy áll a tyúk mögött, és prüszkölve köpködi ki a tollakat a pofájából. Utolsó képem, hogy a szerencsétlen tyúk fejvesztve rohan a falu központjának irányába.  

Vidéken nyaralunk. A világvégén. Zsákfalu, annak is a szélén. Mellettünk a mező, a szőlős, az erdő. Esténként vaddisznó, őz, sündisznó és egyéb, más vadállat várható. Napközben meg a macskák jelentik az állandó ébrenlét egyik forrását. Ezért állandóan pórázon kell tartani. Csak a séták alkalmával lehet őt elengedni, azt is csak számára biztonságos, védett helyen. Itt minden veszélyes tud lenni számára. Kóbor kutya nincsen, a falubéliek meg csak ordítoznak a kerítés másik oldalán. Eszük ágában nincs kijönni onnan. Meleg van. Csak úgy becsületből. Viszont rengeteg a macska. Olivérből ilyenkor előjön az ősi ösztön. Eszetlenül menne utánuk. A háziak icipici pár hetes macskája próbált hozzá barátsággal közeledni, mint egy ismeretlen játszótárs felé. Olivér ugrott is rögtön, mire a kismacska, mint a rajzfilmekben, lábai négyfelé, a szőre szanaszét, és menekült. Nagyon cuki volt.

Séta folyamán egyfolytában szagol félig leeresztett farokkal. Tömény szagorgia. Ránézve lehet látni, hogy teljesen „másik világban” jár. Boldogan szökdécsel a szöcskék utána réten. Éjszakai séták folyamán szagot fogva egy sün után sikítva menne. Ez lenne az igazi élettere. Nemhiába mondták róla, olyan, mint egy határ menti utcagyerek.

Találkoztunk két este is igaz lovasokkal, igazi lovakkal. A hegyi úton jöttek le a lovasok, és mentek át a falun. Ahogy haladtak a fő utcán, úgy kezdtek el mély, öblös hangon ugatni a kutyák. Kivéve Olivért, kinek magas vékony hangocskájával szállt be a kórusba. Szemmel láthatóan élvezte, hogy tagja ennek a koncertnek. Magát kihúzva ugatott boldogan. Majd mikor megérkeztek ténylegesen a lovak, magából kikelve ordított, pórázát rángatva.

Van a faluban egy egy éves roti. Láttuk tavaly kicsinek is, tündéri volt. Hosszú farkú, kajla, és állítólag 65 kiló. És imádja Olivért a kerítésen keresztül. Nyűszög neki, nyalogatja, szemmel láthatóan tetszik neki. Olivér meg mormog természetesen a kerítés túl oldalán. És eljött a nap, mikor megfordul a kocka. J Sétálunk, Olivér peckesen sétál el oda-vissza a kerítés előtt. Az ebzet fekszik a lépcsőn, fel sem emeli a fejét. Olivér szabályszerűen zavarban van ettől, és beszagol, nézi Zeuszt meredten. 

Itt nem sokat hallani a „vidéki kutyaéletről”. A kutyák száma is minimális. Eddig 8 darabbal találkoztunk. Viszont a macska élet annál jobban látható volt számunkra. A háznál lévő 6, azaz hat darab macska közül legalább 5 lány. Tehát kiszámolható: évente kétszer, 3-4-5 kiscica. De nem kell kiszámolni. Ezeket a macskákat születésük után „elintézik”. Nem tudom, hogyan. Nem is akarom tudni. De véletlenül szemtanúi voltunk az esetnek. Két egymást követő napon születtek a kiscicák, és az anyjuk végignézte, hogy a kölkei az emésztőbe végzik. Biztos vagyok benne, hogy az állatok tudatában ez nem így áll össze, de látta, hogy a ház asszonya bemegy a fészerbe, kijön, és mire visszament a vackába, és már nem voltak meg a kölkei. De az ösztöneik működnek. Az eset után pár nappal láttam, hogy a pórul járt macska mama a valamelyik előző alomból meghagyott, most pár hetes, 1 darab, természetesen lány macskát szoptatta, mintha a sajátja lenne. Ivartalanítás nincs, mivel a macska fogyóeszköz, illetve a mostani szülő-nagyszülő generáció is így nőtt fel, ezt látta otthon. Tehát ez a természetes.

X-edik érvek….

• Mert boldogan kiásta a döglött, mállós kukacot a földből, és megette. Rossz nyelvek szerint boldog volt, hogy utolérte. :-) :-) 

• Mert betuszkolta magát a wc csésze mellé, és kilefetyelte a vécékefetartóból a truttyot.

• Mert a kertben megeszegeti a rothadó almákat.

• Mert hatalmasakat büfög folyamatosan, és néha penetráns büdöseket is pukizik hozzá.

• Mert majdnem beleesett az utcán az árokba.

• Mert Ms. Öntudat amint teheti, nyílegyenesen átoson a szomszédba.

• Mert konzekvensen az éjjeli szekrény alsó polcába akart bemászni.

• Mert többször átdöcög Olivér hasa alatt, annak nagy döbbenetére.

• Mert a frászt hozza ránk. Fűzabálás, de már válogatás nélkül. Úgy megy, hogy közben harapdálja az útjába eső füvet. Aztán Panka hány az árokparton. Elernyed, elveszti az egyensúlyát, és majdnem belecsúszik a vizesárokba.

• Mert…. Sétáltunk este a faluban. A temetőhöz érve a társaság visszafordult. Kivéve Pankát, aki a legnagyobb öntudattal kocogott tovább befelé a temetőbe. :-) :-) A szakállas vicc jutott az eszembe… 

Szeretjük Pankát, de azért annyira nem, hogy a kaján osztozzunk vele.

Olyakor Olivér teljes fogsorát mutogatja.

Ami sok, az sok.

Annyira nem jó a csaj. :-)

Találkoztunk Icáékkal. A két kutya bent ült a kocsiba hátul.

Mikor meglátták egymást, nagyon nagy volt a boldogság. Pötyi bent sírdogált a kocsiba, Olivér a járdán téblábolt nyüszögve.

Kinyílt az ajtót, s Olivér bepattant Pötyi mellé hátsó ülésre. A képén az az elégedett vigyor :-)

 Beült hátra harmadiknak, és kerek volt a világ. 

Egyik séta alkalmával a parkban két kislány egy hatalmas nyulat sétáltatott hámban, pórázon. Mintha ott sem lett volna, nyugodtan tovább sétáltunk. Biztos vagyok benne, hogy nem vette észre. Ahogyan azt a macskát sem, amit a Városligetben szintén hámban sétáltattak a gazdái. Dehogy hogyan jutott eszükbe pórázon egy macskát kihozni a ligetbe sétálni a rengeteg sok kutya közé???  Még jó, hogy falkában nem támadták meg a macskát.

Szokásos kakaskodás a parkban. Aztán balhé. Juhéj, boldogság. És a szájában már nem csak a másik szőre, hanem egy vérző fog is. A korábban megmozdult foga még jobban megmozdult, és már vérzett is neki. De a kaján mosoly továbbra is ott ült a pofáján.

Ültünk a kertben és kefélgettem Olivér szőrét. Csupaszon, póráz nélkül. Ült előttem, és puffogva nézte a kert másik végében üldögélő macskát. Talán, azért mert a macska sem mozdult, Olivér ült továbbra is, és hagyta, hogy kefélgessem. De biztos vagyok benne, hogy az első mozdulatra ugrott volna.

Hiszti.

Hozzászokott ahhoz, hogy ha az erkélyen ülve látja, hogy elmegyek, akkor hangos hisztibe tör ki az erkélyen. Két emelet magasságból is lehet hallani, ahogy nyávog keservesen azon a magas, vékony hangján. Hirtelen felötlött bennem egy gondolat, hogy képes felugrani az asztalra, aztán onnan esetleg kiesik. De aztán elhessegettem... Nem hülye ez, hanem kutya. 

Egyik délután jöttem haza, és láttam, hogy kint üldögél az erkélyen és mozizik. Rendszeresen kommentálja az utcai történéseket. Meglátott, majd berohant. Aztán visszarohant, kinézett, majd ismét berohant.  Nagyon cuki volt.

 Nagyon szeret reggelente kint feküdni a friss, kora reggeli napon. 

Kérdezte a szomszéd, és rámutatott Olivérre, aki a lépcső tetején állt ijedten. 

Ha jól utána számolok, kb. 4 órát ült a lépcsőházban, vagy tekergett valahol a házban. Még szerencse, hogy nem engedte ki senki a kapun, vagy nem találkozott a földszinten lakó agresszív döggel, az ősi ellenséggel vagy akár a földszinti bácsi nagy kandúrjával. A földszinti döggel még mindig áll a háború, a macska meg nemrég  jelent meg a kis folyóson. Szép csete-paté lett volna. Én meg nem vettem észre, hogy hiányzik. Kiosont mellettem. Erről eszembe jutott, hogy a menhely a következő szöveggel adta ki az ebet: "Nagyon bújós és az emberhez végtelenül ragaszkodó igazi kis izgő-mozgó, fiatal ivartalanított border terrier keverék kan, aki mindig láb alatt van és elsőként ér ki a kapun is, kisurranó típus, erre oda kell figyelni. Mindenkivel barátságos egészen biztosan cicával is összeszoktatható, mert egy nagyon alkalmazkodó típus. Magassága kb. 2o cm, súlya kb. 6-7 kg."  

Tegnapelőtt volt hét éve, hogy ideérkezett. Pontosabban elmentünk érte. A kerítésen adták át, mint egy vekni kenyeret. Azóta itt éli eseménydús életét. Nagyszájú egóbajnok, mindig mindennek a közepében. Olyan igazi határmenti utcakölyök. Okos és gyorsan tanul. Nagyon jó választás volt, bár valószínűleg a nevelését elrontottam, a fejemre nőtt rendesen. De hát az "anyai" szív :-) Valamelyik nap kérdezte valaki, mi lenne ha nem lenne. Pontosan tudom a választ: sokkal, de sokkal szegényebb lenne az életem. Nem egyről van szó, hanem az összesről, aki az életemben megfordult. Mindegyiktől gazdagabb lettem valamivel: barátokkal, ellenségekkel, jó és rossz pillanatokkal. Egy gazda megtanulja a lemondást és az alkalmazkodást is egyben. És a türelmet. A végtelen türelmet, mikor egész séta alatt balhézik, mikor itthon hosszú percekig üldözi zörögve az összerágott pille palackot. Most szóljak rá, mikor játszik? Mikor itthon van egész nap egyedül és fekszik? Nincs szívem rászólni. Mosolyogva nézem, ahogy rohangál körbe a lakásban azzal a zörgős palackkal együtt, boldogan. De már jelentkeznek a korosodás első jelei. A megmozdult fogacska, a rövidebb ideig tartó labdázás és a mély alvás. Már nem mindig hallja meg az ajtónyitást. De ettől még Ő, a nagyarcú kishapsi :-) 

Sok mindent megéltem már Olivérrel. Volt olyan gazdi, aki mikor meglátott minket, simán átment az utca túl oldalára, de volt olyan, aki megkérdezte: Ő Olivér? Aha, akkor egy kis türelmet. És megfordulva otthagyott minket. De az übercuki tegnap történt. Találkoztunk egy gazdival, akinek fehér színű habos-babos kutyája lemaradt tőle egy jó 10 méterre. Szokásos udvarias érdeklődés, miközben a kutyus, hívjuk Fluffy-nak, igyekezett beérni a gazdit. Majd megállt és felmérte a terepet. Ahhoz, hogy a gazdijához eljusson, el kellett volna mennie mellettünk, mert mi pont közte és a gazdája között félúton foglaltunk helyet. Úgy gondolta, ezt nem kockáztatja meg, így bebújt a játszótér kerítésén, átfutott a játszótéren, majd kibújt a gazdája lábánál. Olivér kerekre nyílt szemekkel nézte az esetet. Nem, szó sincs arról, hogy terrorizálnánk a környezetünket, vagy utálnánk a fehér, habos-babos-kötött-horgolt ebeket. 

Lehet, hogy nem is olyan buta, mint gondoltam. 

Tegnap este megismerte anyukám kapuját, ahol múltkor kolbászt kapott enni. Lecövekelt a kapu előtt, mereven nézett befelé. Majd mikor nem nyitotta ki neki senki a kaput, a mellső lábacskájával elkezdte kaparászni az ajtót. 

Már több mint fél éve nem voltunk edzésen. Ennek ellenére nagyon ügyes volt. Hibátlanul pörgött a pályán. Nem tudom, hogy neki hiányzik-e. Nekem nagyon. 

A délutáni szundi a kanapén olyan mélyre sikeredett, hogy nem ébredt fel arra, hogy hazaérkeztem....

hogy elment az idő.... talán igaz sem volt........

Megint labdázni járunk. Nagyon ügyes. Már ha akar, és nem harcolja le a labdákat, és rohan el a starttal.

De hát ezért imádom.... 

Ma vettem észre, hogy már előrébb áll a másik fogacskája is. De az első igazi jel, az ma volt. Üldögélt a parkban a fűben és rágcsálta a fűszálakat, mikor egy nagy, csíkos macska kb. 1 méterre a háta mögött peckesen elsétált. Nem is vette észre, nem érezte meg a szagát. Múlt héten a parkban aludtak a kacsák. 3 db üldögélt boldogan a kerítés túl oldalán. Azokat sem vette észre. Csak a sünt. Annak le is ordította a fejét. A középkor érkeztét azon is látom, hogy már nem mindig ébred fel, mikor hazaérkezem. Nem mindig vár az ajtóban. Van, hogy azt látom, akkor mászik ki a helyéről és kezd el nyújtózkodni, mikor belépek az ajtón. A labdázás is hamarabb abbamarad már, mint régebben. Néha már 4-5 nagyobb, erőteljesebb dobás után liheg és lefekszik. Nem tudni pontosan mennyi idős lehet, de a jövő hónapban lesz 7 éve, hogy elhoztam. Tehát a 8. évét tapossa. 

Séta a ligetben az első tavaszi napok egyikén. Olivér futkározik körbe-körbe, élvezte a napot, a zöldet, az új szagokat. A liget tele. Kutyák, emberek, fiatalok, idősek. A rét közepén pár fiatal rögbi labdát dobált egymásnak. S az egyik telibe találta Olivért. A kutya pehely súlya olyan csekély ellenállást tanúsított az erőteljesen röpülő labdának, hogy az ebet csak arrébb nyomta. Csak egy nyekkenés volt. Aztán Olivér beigazodott mögém riadt tekintettel. Azt hittem, minimum a bordái törtek el és belső vérzése van. De semmi. Két perc múlva már robogott tovább, egy labda irányában. 

Egy pincsi-pancsi utóélete

Séta a Hajógyárin tisztán és habosan. Szőre ébenfekete, csillogó és gyönyörű, habosra hajszárítózva. Fenekén a szőr szétáll, dupla akkora, mint valójában.  S egy óvatlan pillanat, mikor egy felénk robogó csordára pillantottunk, Panka hátára dobta magát, s boldogan megfürdött a koszban. Még a füle is koszos volt. Lógtak rajta a falevelek. Néhány jézusom, juj, fúj, fúj, júúújj elhangzása után, megpróbáltuk egy kicsit leporolni, mégse nézzen már úgy ki, mint egy koszfészek. Kár volt. Nem telt el 3 perc, ismét belefetrengett a következő koszba. Hát ennyit Röfiről.   

JA, ÉS ÁLLÍTÓLAG PANKA IS MEG LETT FÜRDETVE. 

Az a gazda, aki rendszeresen jár futtatóba vagy más közösségi helyekre, az tudja, hogy az ebek egy idő után már oda sem szagolnak, úgy unják egymást egy idő után. Hát nálunk is ez a helyzet. Minden nap ugyanazok a kutyák, ugyanazok a gazdák. Semmi izgalom, csak a Buksi, Szotyi vagy Kormi az, már megint. De ez a nap is a szokásos unalomnak indult. Jött Mimi, Heppi, Zsömi és Szotyi is, mind a négyen lányok. Olivér volt az egyedüli legényke, talpon e vidéken. A dög unalom megint.  És ekkor lehozták Fülest, aki éppen tüzelésének utolsó napjaiban volt. Na fellelkesült a csapat, végre történik valami! Olivér úgy gondolta, hogy őt, mint egyedüli hím példányt illeti meg a szuka joga. Ám de a lányok másképpen gondolták. Valami furcsa elgondolás folytán a lányok is igyekeztek a tüzelő szukát birtokba venni. Erre olyan felfordulás támadt, Olivér az összes leányzónak nekiugrott, egyesével próbálta őket a körön kívülre helyezni. A gazdák jót mulattak az eseten, és Olivér pórázra került.