Egyik séta alkalmával a parkban két kislány egy hatalmas nyulat sétáltatott hámban, pórázon. Mintha ott sem lett volna, nyugodtan tovább sétáltunk. Biztos vagyok benne, hogy nem vette észre. Ahogyan azt a macskát sem, amit a Városligetben szintén hámban sétáltattak a gazdái. Dehogy hogyan jutott eszükbe pórázon egy macskát kihozni a ligetbe sétálni a rengeteg sok kutya közé???  Még jó, hogy falkában nem támadták meg a macskát.

Szokásos kakaskodás a parkban. Aztán balhé. Juhéj, boldogság. És a szájában már nem csak a másik szőre, hanem egy vérző fog is. A korábban megmozdult foga még jobban megmozdult, és már vérzett is neki. De a kaján mosoly továbbra is ott ült a pofáján.

Ültünk a kertben és kefélgettem Olivér szőrét. Csupaszon, póráz nélkül. Ült előttem, és puffogva nézte a kert másik végében üldögélő macskát. Talán, azért mert a macska sem mozdult, Olivér ült továbbra is, és hagyta, hogy kefélgessem. De biztos vagyok benne, hogy az első mozdulatra ugrott volna.