Volt nagy riadalom reggel! Nekiesett egy szembejövő kutyának, én meg azzal az újsággal ami a kezemben volt, jól rávágtam egyet-kettőt... Na ilyet még nem láttam. Fülét-farkát behúzva, magát a lehető legkisebbé összepréselve vacogott, majd behúzott farokkal elkezdett rohanni mindegy hogy hova. Megálltam, akkor elkezdett ellenkező irányba rohanni ugyanígy. Se pisi se semmi nem volt reggel, csak eszeveszett menekülés!!! Na erre nem számítottam. Néhányszor még az összetekert újságpapírral próbaképp a combomra ütöttem, olyan összerezzenés és riadalom volt, olyan félelem a szemében, amilyet én még nem láttam. Úgy látszik kapott már így egyszer-kétszer. Annyira sajnáltam. Idáig nem igazán vettem észre, hogy valamitől félne, se pofontól, se veréstől, se hangosabb rászólástól, semmitől. Úgy látszik ez rossz emléket ébresztett benne.  

A történet folytatása olyan aranyos volt.... Reggel ismét ott és akkor találkoztunk ezzel a kis aranyos spániellel. Olivér egy szó nélkül baktatott tovább mellettem, de láttam, h észrevette az ebet, de nem szóltam hozzá. Kíváncsi voltam, mit csinál. Odapislantott az ebre, rezgett a póráz, zizegett a kutya, aztán rám pislantott hosszú másodpercekig úgy féloldaról és sunyítva, hogy mit szólók hozzá. Aztán vissza pislogott a kutyára, majd megint rám. És tovahaladtunk célunk felé. Azt hittem megzabálom, olyan okos volt.