Elutaztunk és elvittük magunkkal Kishapsit is. Tündéri volt. Meglátta, hogy csomagolom be a zsákjába a cuccait és kirakom az előszobába. Kirohant, letelepedett a zsákja mellé és ott várt türelmesen "hova megyünk" kérdőjellel a feje tetején. Biztos, ami biztos, ne hogy otthon felejtsük. 

Lent vidéken már nem volt akkora arca, mint itthon szokott lenni. Nem feltétlenül esett neki más kutyának, nem mindig akarta észrevenni a másikat. Úgy látszik a vidéki kutyák azért vidéki kutyák. Nem húzott velük ujjat. Néha ordítozott óvatosan a kerítés mögött lévő kutyákra, de nem kezdett ki velük. De boldogan ásott és ásott és ásott. Jó kutya volt, nyugodtan ott lehetett hagyni a szállodai szobában, nem ugatott, nem kaparta az ajtót, nem nyávogott. Feltelepedett az ágyra és boldogan aludt. A kocsiban természetesen csak az ölembe lehetett ülni, feküdni, nézelődni kifelé az ablakból. Ilyenkor mindig eszembe jut, mikor vittük haza a menhelyről, s ült az ölembe és nézelődött kifelé a kocsiból érdeklődve. Olyan volt, mintha teljesen természetes lenne, hogy ő ott utazik. 

Szerző: Kishapsi  2010.11.21. 11:28 komment

süti beállítások módosítása