Balcsin voltunk egy pár napra. Nagyon imádta a zöldet, füvet és a szabadságot. A macskák egy darabig elkerültek minket. Viszont egyik délelőtt, egy nyest vagy egy görény osont át a kerten. Tényleg osont, finomam, puhán és csöndesen. Olivér felpattant és utána. Bekergette egy farakás közé. Utána még órákig állt és ordított a farakásnak. Hiába hoztam el onnan, esetleg megróttam, akkor is leste a farakást. Csöndben. Hol közelről, hol távolról. Néha centinként haladt óvatosan előre, hátha nem veszem észre. De észrevettem. Aztán egyszer csak megérkezett egy öngyilkos jelölt macska. Olivér úgy rohant, mint a rajzfilmekben. A lába valahol a füle mellett a nagy sietségben. De a macska el. Ez vidéki macska, azért nem várja meg, míg Olivér odaér. Kicsit sportoltatta az ebet, mert egy darabig ült és várta a vele szembe rohanó ebet. Éjjel Olivér nyűszögve aludt, lábai jártak, mint a gép. Valószínűleg álmában elkapta mind a kettőt.