sütike.jpg

 

 

 

 

 

Háziversenyre neveztünk, mivel ügyesek vagyunk, okosak és szépek... :-) 

Az indulás egy kicsit balul sikeredett, ugyanis 45 perc alatt sem tudtam kiérni a megadott helyre, a tőlünk 20 km-re és 25 percre lévő kutyaiskolába…. No comment…

20140909_162252.jpg2 alkalommal mentem el a lejárat előtt. Egyszer Érden kötöttem ki, aztán meg a Budaörsi reptér táblánál. S mindezt a GPS segítségével bírtam így abszolválni…. A többiek ezt megunva, kiálltak az út mentére, s ott vártak. Így a verseny indulása után 15 perccel sikerült megérkeznem. Épp indult már a pályabejárás. Kocsiból kiszállva, se regisztráció, se semmi, rohantam pályát járni…. Ezek után, naná, hogy kizárás lett az első menet vége. Pedig jól futottunk, ügyesek voltunk, csak hát a kúszónak két szája van… S nekünk éppen nem a megfelelő bejárat került az utunkba. :-) :-) :-) A második kör nagyon jól sikerült, bronzérmesek lettünk. :-)

Meleg volt, és sokan voltunk sok kutyával. Volt, aki beleszeretett Olivérbe, és kitartóan követte, volt, akinek nem voltunk szimpatikusak, és volt, aki nekünk nem volt az. Szóval Olivérnek fárasztó volt egész délelőtt felajzott, felpörgetett állapotban lenni. :-)  Kora délután az éppen most büféként, amúgy az irodaként üzemelő konténerben kajáltunk kipukkadásig, mikor látom, hogy Olivér körbe-körbe járkál és szaglászik, keres valamit. Azt gondoltam, a lepotyogott maradékokat eszegeti, de nem. Az ott lévő, különböző méretű boxok közül kiválasztott egy dognak valót, befeküdt és elaludt…. Részéről végett ért a napi program. Fogalmam sincs, hogy a kúszóversenyre hogy szedtem össze a kutyát, de összeszedtem, és nagyon jó idővel lefutottuk a 17 kúszásból álló kúszópályát. Késő délután értünk haza. Az ebet másnap reggelig nem igen láttam, talán csak inni jött ki egyszer az éjszaka. 

Szerző: Kishapsi  2014.09.10. 11:07 komment

süti beállítások módosítása