Vacsi után, fél 9. Olivér áll a hálószobába vezető üvegajtó elött, s bebocsátásra várt. Elálmosodott, ment volna lefeküdni, de zárva volt az üvegajtó. 

Apropó, üvegajtó. Átok felfedezte, hogy lehet az üvegajtót eltolni. Ekkor jött az okos gazda, s eltorlaszolta. De ez kevésnek bizonyult, újabb és újabb variációk következtek, ám Olivér továbbra is az ágyon aludt. Átok következetesen elhúzta az üvegajtót neki. Mostanra olyan magasfokon képes ezt csinálni, hogy a kis ülökére feltornyozott akadály meg se mozdul, csak az ajtó nyílik ki. Átok a javából. 

Bezzeg a Balatonon. Eljön az este, elkezdődik az ordítozás. Ül meredten, és figyel: neszek, zajok, illatok.  Megváltozik, kortalan lesz. Ilyenkor mindig eszembe jut, ez egy vidéki utca kutya, ez az igazi élettere. Ide való, s nem a városba, itt érzi igazán jól magát. Sokszor az egész faluban ő ordítozik csak egyedül, az összes kutya csöndben van, csak Olivér cérnavékony hangját lehet hallani.