Földszinti ősi ellenség. Évek óta megy az ordítozás a két kutya között. Az utcán, a lépcsőházban, bárhol, ahol talákoznak, látják vagy érzik egymást. A földszinti kis fekete képes a nyitott ablak mögül ordítozni, ha ott megyünk el az ablakuk alatt. A lépcsőház meg zeng a kutyaugatástól, mikor várjuk a liftet. Mintha sportot űznének ebből. Olivér áll az ajtajuk előtt és várja. Gyere máááár!!!! És az jön, kaparja az ajtót, és megy a vita. Az utcán pórázt rángatva, acsarkodva közelítenének egymáshoz, ha lehetne. "Nem bánt, csak játszani akar" - mondja a gazdi. Lehet. Ma viszont a "gazdasszonnyal" sétált Buksika. A parkban kikerülhetetlen helyzetbe kerültünk. Már késő volt bármire is. A nő rászólt: befejezted! S Buksika laza, flexi pórázon, Olivérre egy pillantást se vetve, tőlünk egy méterre elhúzott. Én Olivérre is ráparancsoltam, meg ne próbáld!. Az ülve, kikerekedett szemmel kísérte figyelemmel Buksika távozását a helyszínről. Hát ennyit tesz egy erőskezű nő a családban. Nem úgy mint, én :-)