Nem lát rendesen. Szinte sehogy sem lát. Nekimegy a falnak éjszaka, de rosszabb pillanatában nappal is. Leesik a lépcsőn, és leesik a járdaszélen is. Az orvos azt mondta, hogy nem tudja mi várható, mit és meddig lát, mikor vakul meg teljesen. Öreg is, vak is és süket is. Minimális kommunikációs lehetőséggel. A lakásban viszonylag biztonsággal mozog, de ha elveszik, akkor elveszik örökre. Múltkor az íróasztal alatt találtam meg, beszorulva. De volt, hogy a gardrób szekrénybe csalinkázott be. Könnycsatorna gyulladása is volt. A kezelés hatására viszont felszabadultabb, jobb kedvűbb lett. Ja, és van magas vérnyomása is. Van, aki azt gondolja, hogy az élet igazságtalan. Most veszti el a látását, mikor végre valaki magához vette, hazavitte és szeretgeti. Öregen, kövéren és majdnem vakon. Pedig, lehet, hogy az élet pont így igazságos. Ki tudja... Viszont azt csak mi tudjuk, hogy isten kötényében volt. Nagy szerencséje volt, mert pont olyan volt, mint egy másik. Egy előző. Egy másik, az örök vadászmezőkön. Fekete, rövid lábú, gülü szemű, idétlen fülekkel.
Az ő egyszerű világában nem filozofálnak semmiről. Épp horkol hangosan tele hassal a szőnyegen.
