és kellően elfáradtunk. A szokásos péntek este edzés után, ami annyira nem viselt meg minket több oknál fogva is, szombaton reggel elmentünk labdát terelni. Éhesen. Megérkeztünk, Olivér rögtön rávetette magát a hatalmas nagy, színes labdákra. De az öröm nem tartott sokáig, mert a labdák tulajdonosa, Nóra, hangot adott nem tetszésének, így Olivér kénytelen volt belátni, hogy nem hajkurásszuk a labdákat csak úgy.......Rendes volt, szófogadó és nagyon aktívan közreműködő. Élvezte.Tanultunk kerülni jobbról balra, majd balról jobbra. Majd növelni kell a távolságot. Aztán tanultunk szemből "startkőre" állást. Ez új volt nekünk. Annyira, hogy Olivér felkapta a startkőnek vitt gumiszőnyeget és elrohant vele játszani.... Aztán a labda alól kellett kiszedni a kaját. Boldogan.... Hazaérve ivott és elaludt. Legközelebb 5 óra múlva mászott ki a vackából, megrázta magát, ivott és visszament aludni. Majd este megint mentünk edzésre. Jó futós haladó pálya volt, tele irányváltásokkal. Rég nem láttam ennyire felpörögve. Futott a pályán, a hintára teljes sebességgel fel-le, még jó, hogy nem lett esés a végén belőle.  Négyszer futottuk végig a pályát teljes lendületből, majd labdáztunk még egy kicsit. A reggeli ceremóniát olyan 12 órás alvás előzte meg :-)

Szundi.JPG

Szerző: Kishapsi  2014.10.05. 12:06