kiugorott az ablakon. Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor. Ház bezár, indulás, és jé.... Átok kint a kertben. Ejnye-bejnye, júj-júj. Következő alkalommal ismét Átok repült ki az ablakon, de utána repült ám Olivér is. Biztos vagyok benne, hogy Olivérnek magától eszébe sem jutott volna kiugrani az ablakon, Átok búzdította fel rá. Hallom is: gyere, na gyere már, ne legyél ennyire tesze-tosza. Futáááás, itt hagynak. Siess már!

UPDATE: Nem tudni, mi történt, de a frissen festett ablakpárkány tele van karmolásokkal. Lehet, hogy ott próbált meg kiugrani, de  zárva volt az ablak? 

Egyik este megevett valamit a parkban. Olyan sok mindent lehetett hallani mostanában a kutyákat ért mérgezésekkel kapcsolatban. Így az emberben ilyenkor megáll az ütő. Otthon jön a mindenttudó Google. Sós víz, hánytatás. Aha. Injekciós tűvel egy deci sós víz beletöltése az ebbe sem kis feladat, de természetesen utána nem hányt. Semmit sem. Egyáltalán nem hányt. Majd feje lefelé lógatva, rázogatás következett. De semmi. Szegény eb a végén megadóan ült elöttem, sós vízbe áztatva, teljesen kiszolgáltatottan. Mindene nyirkos volt, elázott. De nem hányta ki még a beletöltött vizet sem. 

Vacsi után, fél 9. Olivér áll a hálószobába vezető üvegajtó elött, s bebocsátásra várt. Elálmosodott, ment volna lefeküdni, de zárva volt az üvegajtó. 

Apropó, üvegajtó. Átok felfedezte, hogy lehet az üvegajtót eltolni. Ekkor jött az okos gazda, s eltorlaszolta. De ez kevésnek bizonyult, újabb és újabb variációk következtek, ám Olivér továbbra is az ágyon aludt. Átok következetesen elhúzta az üvegajtót neki. Mostanra olyan magasfokon képes ezt csinálni, hogy a kis ülökére feltornyozott akadály meg se mozdul, csak az ajtó nyílik ki. Átok a javából. 

Bezzeg a Balatonon. Eljön az este, elkezdődik az ordítozás. Ül meredten, és figyel: neszek, zajok, illatok.  Megváltozik, kortalan lesz. Ilyenkor mindig eszembe jut, ez egy vidéki utca kutya, ez az igazi élettere. Ide való, s nem a városba, itt érzi igazán jól magát. Sokszor az egész faluban ő ordítozik csak egyedül, az összes kutya csöndben van, csak Olivér cérnavékony hangját lehet hallani. 

Mikor az ember kedvence beteg lesz, eljön a katasztrófák ideje. Fogalmam sincs, mit csináljak, mi a jó, mi a nem, miért kell izgulni, miért nem. Nyákos a kaki, most meg már nem kakil, most mi a fenéért nem iszik..... S nincs rá jó válasz, csak a hülye (én) gazda aggódik. Eszetlenül. Rémeket lát. És ez szörnyű. 

Olivér beteg lett. Elöszőr nyákos kaki, hasmenés. Házi kezelés, laikus, ám de sokat látott kutyatenyésztő javaslatára paszta. Kutya javul, gazdi boldog. Majdan a 6. napon labdázás közben Olivérnek megye a hasa, álló helyzetben fossa össze magát, szinte a tiszta víz folyik már a hátsójából. Persze, mindezt vasárnap, késő délután, a Balatonon. Ugrás a kocsiba, ismerős rendel, rohanás oda. A kutya tiszta görcs. Ultrahangon nincs semmi, ez jó jel, nem evett meg semmit, nem daganatos. Jön a no-spa injekció. Kutya úgy sííííkit, mint a malac. Ekkor még vicces. Az további öt napon már nem éreztem annak. A kutya továbbra is görcsben, háta púpos, fáj, nem iszik. Irány a Lehel úti ügyelet. Közel éjfélhez, 2 óra várakozás után nem jutottunk be, viszont szembe velünk egy whippet a gazdája mellett fekve halt meg. Fölállt a párnájáról, mintha csak helyet akarna változtatni, majd mint a zsák eldölt oldalra, s nem lélegzett már többet.  Na nem, irány haza. Ez sok volt mára. Bármi van, még 8 óra, s ott a mi dokink. 

Reggel mentünk is. Vérvétel, infúzió, két injekció, majd este ismét injekció. A vérképében az egyik érték a 10 -szeres értéket mutatja. A következő négy napon is infúzió és két injekció volt a fejadag. Az injekcióknál úgy visított és dobálta magát, hogy ketten kellett, hogy lefogjuk. A kanül eltávolításánál már hárman fogtuk le, mert mindenkit meg akart harapni, aki feléje nyúlt. Visítás és acsarkodás között távolították el belöle a kis csövecskét. Elég volt neki, eddig bírta türelemmel a tortúrát. Azóta jobban van, iszik már magától, és eszik rendesen. Már láttam a kanapén is aludni. A bal hátsó lábával van még valami, időként felkapja, odakapdos. Továbbra is egy kicsit púpos, és itthon behúzott farokkal mászkál. Az utcán teljesen jól van, morog, balhézik, ha kell, puncsol és nyávog. Viszont a farkát továbbra is jobb oldalra félre tartja. Lehet, hogy a gyógyszerektől elmúlik, lehet, hogy nem. Azt gondolom, hogy a gasztrós problémáival egyidőben valami mozgásból eredő sérülése is lehetett. De ez már a következő hónap eseményei lesznek.    

A következőképpen történt az eset egyik este. 

A kisasszony és az öregúr beugrottak egy manikür-pedikürre. Na nem önszántukból, ahogy mi tesszük, hanem egy kis unszolással, ahogy ez már szokott lenni.

Olivér volt az első.  Sírás-rívás, hiszti hangosan. Nagyon fáj, elviselhetetlen. Akkor is sivított, amikor épp nem történt semmi. Majd Átok került az asztalra, aki szépen csücsülve adogotta a mancsocskáit boldogan. Élvezte, hogy vele foglalkoznak, ő van a középpontban, szépül. Boldog, elégedett mosollyal csücsült az asztal közepén, és szemmel láthatóan elégedett volt a helyzetével. Hát ennnyit arról, ki a férfi a háznál. 

Szerelmem a Mazsola, bármit csináljon is. 

Pedig határozottan jól indult a kapcsolatunk. Hevesen udvaroltam neki, többször találkoztunk is személyesen, de szívesen tettem a szépet kerítésen keresztül is. Nagyon csinos kislány. Zsemlye színű, husis nőszemély.  Aztán egyik fejfájós pillanatában, elkapta a fülemet, átszakította a vékonyka cimpámat, ami vérzett eléggé. Jött a betadin és az aggódás. Így szerelmünk korlátok közé szorult, ritkábban engedélyezték a légyottjainkat. A végső elválást egy véletlen baleset okozta. A gazdám időnként próbált Mazsolával almázni, almákat dobálni neki labda helyett, de Mazsola egyik szemfoga egy heves pillanatban össztalálkozott gazdám alkarjával, s kitört a baj. Ügyelet, stb.... Ennek több következménye is lett. Az egyik, hogy eltiltottak minket egymástól. A másik, hogy kijött a Hatósági Bárki, s "megfigyelték" Mazsolát. Húúú, volt aggódás, telefonálgatás, hogy mi lesz most. De csak formalitás volt, Szerelmemnek nem esett bántódása. De azóta én csak akkor mehetek ki, ha Mazsola nincs kint. Viszont akkor odarohanok a kapuhoz, ő ott vár, s sirdogálok neki egy keveset.Tudom, hogy ő is szeret még, látom, ahogy néz engem a kerítés másik oldalán.  

Elutaztunk, s itt maradt oviban anyunál, s a takinéni a maga 25 évével sétáltatta. Elég rossz passzban volt úgyis, kb. akkor eshetett le neki, hogy nincs a Panka. Látványosan nem kereste, de mégis csak kereste, láttam rajta, hogy nem érti. Anyunál elkezdődött a hiszti. Nem jött ki a kosarából, nem volt hajlandó lemenni pisilni egész délelött. Aztán Kriszta jött délután, akkor lement vele. Akkor meg fosott. És fosott napokig. Majd nem evett. Volt itthon pánik rendesen. De aztán hazajöttem, s helyreállt a világbéke. 

Vidéken voltunk a szokott helyünkön, a szokott macskák között. 

Nem értem én azokat a macskákat, tudják, hogy jövünk, miért nem mennek el otthonról. Így volt ez éjjel is. Mentünk haza az esti sétából. Nem elég, hogy sietni kellett, mert valamelyik kitalálta, hogy jön a vaddisznó. Hát na és. Jön, hát jön. Majd felvesszük vele a harcot. De nem, ezek rohantak hazafelé. Na uccu be a kapun, és ott voltak ÖK. Rondán, kövéren, nyávogva. Na gyerünk, most elkaplak. Rohantunk a sötétben, ő elől, én utána. De eltünk az orrom elöl valahova. Na közben még félre is léptem, tehát bicegten hazafelé. Ezek meg rajtam röhögtek. Hát szégyen az egész. Ráadásul még süketülök is. Már nem hallok meg mindent, mikor szólnak. Még jó, hogy nem hiszik, hogy szófogadatlan vagyok. 

Kaptam egy új játékot. Pipacsnak hívják. 4 kg és nagyon kicsi. Konkrétan a hasam alatt elfér. És át is megy alattam. Simán.Ugra-bugrál, ugat, mint egy óvodás. Szörnyű. Oda a nyugalmam.Hófehér tűéles fogacskái vannak. Amúgy nagyon cuki. Bár a szeme sem áll jól. Állítólag az út szélén bandukolt a szerencsétlen. El tudom képzelni, milyen lehetett ilyen picikének az út mentén szedni a lábacskáit rémülten sok-sok métereken keresztül. Állítólag valaki begyűjtötte és leadta a menhelyre. Na onnan jött. Ivartalanították, most kilóg a hasából néhány varrat. Állandóan éhes. Ma kirándulni voltunk együtt. Ugrabugrált a vízben, majd rájött, hogy egyszerűbb, ha én kihozom a botot, majd elveszi tőlem. Lóf@szt. Majd rendre tanítom a kis hebrencset. Hazafelé a kocsiban úgy gondolta, hogy kiváló párna vagyok. Rám feküdt és elaludt. Ilyenkor mit tehet egy jólnevelt eb. Hát hagyja. Én nem csak jólnevelt vagyok, de még egy úri ember is. Tehát csöndben, mozdulatlanul feküdtem, nehogy felébredjen. 

           Végre séta volt a rég nem látott haverokkal. Nagy fehér terrorista barátnőm egyfolytában engem szekált.

           Úgy viselkedett velem, mintha a plüss játéka lennék.   

           Hiába kértem ki magamnak mindig, csak szórakozott velem megállás nélkül.  

Aztán kitoltam vele rendesen, és

beletelepedtem a gazdája ölébe, s onnan néztem boldogan a sütögetést. 

Epés lettem, de komolyan. :-)

Na ná, hogy elvittek kivizsgálásra a nagy riadalomra. Vér, vizelet, pfújjj. Hisztisztem rendesen, ahogy csak tudtam. A vizeletvizsgálatnál addig ugráltam, míg elgörbült a tű. Gazdit kiküldték, s a vége az lett, hogy mégis csak megcsapoltak. Megjött az eredmény, s magas az epesavam. Gondolom, nem úszom meg ennyivel. Hát kellett ez nekem? Na aztán még a hátamra fektettek,s megnéztek ultrahanggal. Hideg is volt, csúszott is, meghát milyen póz ez egyáltalán? Pfújjjj 

Update:  az ellenörző vizsgálat már normál értéket mutatott, semmi baja. Csak egy kis riadalom volt. :-) 

Földszinti ősi ellenség. Évek óta megy az ordítozás a két kutya között. Az utcán, a lépcsőházban, bárhol, ahol talákoznak, látják vagy érzik egymást. A földszinti kis fekete képes a nyitott ablak mögül ordítozni, ha ott megyünk el az ablakuk alatt. A lépcsőház meg zeng a kutyaugatástól, mikor várjuk a liftet. Mintha sportot űznének ebből. Olivér áll az ajtajuk előtt és várja. Gyere máááár!!!! És az jön, kaparja az ajtót, és megy a vita. Az utcán pórázt rángatva, acsarkodva közelítenének egymáshoz, ha lehetne. "Nem bánt, csak játszani akar" - mondja a gazdi. Lehet. Ma viszont a "gazdasszonnyal" sétált Buksika. A parkban kikerülhetetlen helyzetbe kerültünk. Már késő volt bármire is. A nő rászólt: befejezted! S Buksika laza, flexi pórázon, Olivérre egy pillantást se vetve, tőlünk egy méterre elhúzott. Én Olivérre is ráparancsoltam, meg ne próbáld!. Az ülve, kikerekedett szemmel kísérte figyelemmel Buksika távozását a helyszínről. Hát ennyit tesz egy erőskezű nő a családban. Nem úgy mint, én :-)  

Vártunk a rendelőben, viszonylag, hozzánk mérten csöndben.

Mellettünk egy macska csücsült a boxában. Mintha ott sem lett volna. Rá sem néztünk. Szemben egy meztelen kutya ruhában.

Már bebocsátásra várva álltunk a rendelő ajtajában, mikor egy fél másodperc alatt összeugrottak a ruhás meztelen kutyával. Mind a ketten pórázon acsarkodtak. 1:1 volt az állás, egyik sem adta meg magát. Olivér emberére talált. Csak az én kis ujjam esett egy kicsit áldozatul, mikor megpróbáltam őket én is szétválasztani.  

Sokat jöttünk - mentünk a nyáron. Sok mindent történt. Az egyik ilyen esemény volt a Kápolnapusztai bivalyrezervátum. Megérkezéskor a kapuban lévő bivaly szoborral Olivér megállíthatatlanul ordítozott, ugyanúgy mint a rezervátumban rohangáló ürgéktől. Folyamatosan túrta a földet, robogott a szag után, de nem vette észre a bivalyokat. Majd az egyik bivaly megmozdult, elindult felénk, Olivér akkorát ugrott hátra, mint a rajzfilmekben, hogy majdnem feldöntött. Aztán boldogan ordítozott tovább. 

Voltak darazsas eseteink is. Egyszer belelépett, majd 3 lábon tipegett egy darabig nyalogatva azt, de volt, hogy addig üldözte a darazsat, míg elérte, s bekapta. Az meg jól belecsípett a pofájába. Úgy kellett onnan a fullánkját kiszedni. De semmiből sem tanul. Továbbra is üldözi a repülő rovarokat.  

Egyszer hazafelé nagyon-nagy vihar volt. Csak úgy esett, villámlott. Úgy félt a viharban, hogy összebújtak Pankával. Nem volt puffogás, mormogás. Csöndben, hang nélkül feküdtek szorosan összebújva. Bár azt hiszem Olivér félt csak, a Panka békésen aludt, hogy még a nyála is csurgott szegénynek. Aludt, pont úgy, ahogy a falunapon este, a karaoke alatt a bokor tövében. Mit neki hangzavar, zene, tánc, pia.... Elaludt boldogan az oldalára borulva. 

Reggel kiosont az erkélyre, és nem vettem észre. Becsuktam az ajtót, és elmentem itthonról. Délután hazaérve nem találtam sehol. Felűnt, hogy ajtó nyitáskor nem rohan elém. Áhhh, öregszik, alszik, gondoltam. Hát nem. Ült az erkély ajtóban és boldogan csóvált. Még jó, hogy nem volt ma kánikula. 

Balcsin voltunk egy pár napra. Nagyon imádta a zöldet, füvet és a szabadságot. A macskák egy darabig elkerültek minket. Viszont egyik délelőtt, egy nyest vagy egy görény osont át a kerten. Tényleg osont, finomam, puhán és csöndesen. Olivér felpattant és utána. Bekergette egy farakás közé. Utána még órákig állt és ordított a farakásnak. Hiába hoztam el onnan, esetleg megróttam, akkor is leste a farakást. Csöndben. Hol közelről, hol távolról. Néha centinként haladt óvatosan előre, hátha nem veszem észre. De észrevettem. Aztán egyszer csak megérkezett egy öngyilkos jelölt macska. Olivér úgy rohant, mint a rajzfilmekben. A lába valahol a füle mellett a nagy sietségben. De a macska el. Ez vidéki macska, azért nem várja meg, míg Olivér odaér. Kicsit sportoltatta az ebet, mert egy darabig ült és várta a vele szembe rohanó ebet. Éjjel Olivér nyűszögve aludt, lábai jártak, mint a gép. Valószínűleg álmában elkapta mind a kettőt.