B-vel nem beszéltem több mint 2 éve. Máig nem tudom, hogy mi történt ott, s akkor, és ez a mai napig bántott. Sokszor eszembe jutott az eset mostanáig. 

Egyik nap érkezett egy üzenet, hogy Tubuska nagyon beteg, max 6 hónapja van hátra. Kivették a lépét, s most kemó kezelést kap, s az üzenet lényege az volt, hogy ha el akarok tőle búcsúzni, akkor majd szervezzük meg. Vettem a telefont, s felhívtam B-t, aki 2 szipogás-hüppögés között próbálta néhány értelmes mondatban elmondani, mi van. Kemót kap, majd kettő után meglátják, mi van, hogyan tovább. A daganat a húgyvezetéknél van, tehát, ha a kezeléstől elzáródik, azonnal el kell altatni az ebet. Felajánlottam, bármi van, hívjon. Mégiscsak Tubuska.... Megállapodtunk, hogy majd személyes találkozó alkalmával elmeséli, mi történt. Végszavazva erre, rávágtam, hogy akkor azt is elmesélheti, hogy mi történt - kettőnk között. Az már rég volt, jött a válasz. De én tudni szeretném, mivel nekem fontos volt az egész. Ahogy ezt kimondtam, elszállt. Két évet kellett erre várnom. Most már nem érdekel, már nem akarom tudni, hogy mi történt. Most már útjára tudtam engedni úgy két év után. S ettől jobban érzem magam. Igen, aki menni akar, arra fel kell segíteni a kabátot. S ezt most megtettem. Elfoglalta a helyét a múltban. Egy ajtó itt bezárult, úgyan úgy ahogy az agilityben és mint a Hélia futtatóban.  És arra is rájöttem, hogy nem akarok elbúcsúzni Bubustól. Maradjon úgy meg az emlékeimben, mint amikor utoljára láttam. Szépen, okosan és csalafintán. Ahogy ő volt a Bubus.